2011. január 25., kedd

Club69

Írtam már erről a rádióról. Itt.

Érdekes 2010 Júliusában készült cikkem, és leírásom erről a kis csapatról. Azóta fejlődik folyamatosan.
Céljuk az mint minden rádiónak. Remek zene, jó társaság a chat oldalon, valamint hogy kijussanak FM sávra.
Igaz persze ez nem egyszerű. Sok tényezőnek kell összejönnie hogy ez az egyelőre álom, valósággá váljon.
A tényezők közt persze azért a pénz dominál. Igaz szponzorokat sem egyszerű találni. Marad az "induljunk el a kályhától" azaz rengeteg hallgató kell ahhoz, hogy a szponzornak is megérje. Addig marad önköltséges, és hobby szinten a rádiózás.
Rengeteg emberen múlik az hogy egy kis rádióból nagy legyen. Aztán olyat is láttunk hogy nagy rádiók szüntek meg, és új emberek kaptak frekvenciát. Nos ne ringassuk magunkat nagy álmokba, de álmodozni jó. Azért valami elkzdődött http://www.club69radio.hu/  például a ".hu"-ra végződő oldal, új logó. A hangulata és a lelkesedése töretlen ennek a ki csapatnak. A következőkben a rádió szerkesztőjével, és atyjával beszélgettem JohnDoe-val a további terveikről, és persze azokról amik eddig megvalósultak:


Attila Burg :
először is látsz benne perspektívát hogy ki fogtok jutni FM-re? Ha igen mennyi időn belül tervezed?
John Doe:
Látok benne, mert jó csapattal dolgozok együtt, igaz fiatalok, de sok lehetőség van bennük. Mennyi idő? Ez egy jó kérdés.... Azért 5 éven belül szeretném megvalósítani
Attila Burg :
Értem.
Mi kell hogy létrejöjjön ez a nagy álom?
John Doe:
Leginkább az anyagi háttér ami hiányzik már hozzá.
Attila Burg :
Viszont ha elég hallgatótok lesz akkor lesz befektető nemde? Jól látom?
John Doe :
Igen, például partnerem lett egy kisebb könyvkiadó is és ezért bízom abban, hogy mások is látnak abban lehetőséget, hogy minket támogassanak.
Attila Burg :
A csapatodat említed, mint remek. Ebben benne van az is hogy gyakran változik a team,vagy állandó munkatársak?
John Doe :
Jelenleg állandóak a munkatársak, de továbbra is várjuk azokat akik szeretnék magukat kipróbálni rádiós műsorvezetőként, azért is vagyok büszke a csapatomra, mert sok közösséggel ellentétben itt van összetartás, nem csak munkatársak, barátok is vagyunk egyben.
Attila Burg :
Értem ez remek. Van esetleg valami követelmény az újoncoktól akik jelentkeznének hozzátok?
John Doe :
Hát általában 3 dolgot szoktam elvárni:
1. Megbízhatóság
2. Pontosság
3. Rádióba illő magatartás (trágár szavakat nem tűrök a műsorokba)
Attila Burg :
Hobby vagy munka?
John Doe :
Természetesen egyenlőre csak hobby, de végülis ha jobban belegondolunk, amibe kicsit is komolyságot fektetünk, azt lehet akár munkának is nevezni.
Mivel nekem nagyon sok munkám van benne, mind a honlap, mind a műsorok felépítésének megtervezése.
így számomra munka is egyben.
Attila Burg :
Végezetül egy utolsó kérdés.
Általában fiúk a csapattagok? Nem lenne sikeresebb hölgyekkel teletűzdelni? Vagy fele-fele arányban? Illetve nők jelentkezhetnek? Szép összetett kérdéssor volt 
John Doe :
De, most egyenlőre legjobban a női jelentkezőknek örülnék, mert szerintem is szükség van női hangra
így természetesen jelentkezhet bárki aki már betöltötte a 16. életévét.
Előny ha már valaki  elmúlt 18
Attila Burg :
Én köszönöm hogy rendelkezésemre áltál.
John Doe :
Én is köszönöm.



Jómagam pedig sok sikert, és kitartást kívánok a Club69-nek.



Kommentek

Blog Admin

Attila Burg Facebook profilja